2015. július 15., szerda

18. fejezet

18. fejezet
Felderítő úton
(Excursion)
A lányok eldöntötték, hogy végre elindulnak a sárkányok erdejébe, hogy megtalálhassák a mágikus tőrt, amivel legyőzhetik Renatha lelkét. Emily  kaput nyitott a Miendra utáni bolygóra, és a lányok áthaladtak rajta. Mikor odaértek különös jelenséggel találták szembe magukat: egy gyönyörű helyre érkeztek, tele rózsaszín virágokkal, illatozó rózsákkal, csodálatos növényzettel.
– Biztos jó helyre jöttünk? - Kérdezte  Rosie.
– Igen, ez itt  Lonsa bolygó. - Mondta Emily.
– Hát, akkor jó lenne megkeresni a sárkányok erdejét, gyerünk lányok, induljunk. - Adta ki a parancsot Esther.
– Rendben, akkor hajrá. - Mondta Illa
A lányok elindultak az ösvény mentén, amelynek széleit százszorszépek borították. Az ösvény végén egy hatalmas erdőt találtak, ami csöppet sem illett ebbe a tökéletes környezetbe: a fák girbe-gurba ágai ijesztően meredtek előre, köd borította az erdőt, s fura hangok hallatszodtak ki onnan.
– Bátorság lányok! Irány előre! - Mondta Rosie.
Mikor beértek az erdőbe szörnyű bűz csapta meg a lányok orrát.
– Mi ez az orrfacsaró bűz? - Kérdezte Illa.
– Nézzétek! Ott egy mocsár. Biztosan az rontja itt a levegőt. - Mondta Emily
A lányok közelebb merészkedtek a bűzölgő tanyához, és ekkor látták, hogy a víz közepén egy világító gömb lebeg, benne a mágikus tőrrel. Esther átváltozást parancsolt, s a lányok lebegve a bűzölgő víz fölött elindúltak a tőr irányába. Mikor már az út felét megtették kiáltást hallottak a part felől.
A lányok egyszerre csak egy óriással találták szembe magukat.– Harcolnunk kell, muszály lesz itt hagynunk egy kis időre a tőrt! - Mondta Esther
– Rendben, akkor irány megölni azt a gaz óriást. - Ezzel a lányok Esther vezetésével megindúltak az óriás ellen. A harc nem sokáig tartott, az óriás nem tűnt nehéz ellenfélnek.
– Ez túl könnyű volt. - Mondta Esther
– Lányok, a tőr…ELTŰNT!! - Kiáltotta Emily.
– Az meg hogy lehetséges? - Kérdezte Illa
– Biztos valaki ellopta, amíg mi az óriással harcoltunk, ezek szerint van itt mégvalaki, aki tudja, miért jöttünk, s  nem engedi, hogy megszerezzük azt. - Mondta Rosie
– Igazad lehet, Rosie. - Felelte Emily
– Most mi legyen? - Kérdezte Esther
– Nem tudom… - Mondta Illa
– Majd én segítek!
– Ki van ott? - Kérdezte Emily
– Csak én, Adam.
A lányok ekkor meglátták osztálytársukat, aki csak bámulta őket.
- Meg tudjuk magyarázni! - Mondta Rosie
- Egyáltalán hogy kerültél ide? - Kérdezte Illa
- Azon a villódzó átjárón. - Felelte a fiú
- Emily!? Te nem zártad be az átjárót?! - Kérdezte idegesen Esther
- Véletlenül nyitva hagytam, Adam, ezt nem szabad elmondanod senkinek! - Parancsolta Emily
- Ez a legcsodásabb dolog amit valaha láttam, egyértelmű hogy nem mondom el senkinek! - Felelte a fiú.
Vége a 18. fejezetnek.
Írta: Máté Ivett és Kristán Ferenc

2015. július 11., szombat

17. fejezet

Gyilkos növény
(Murder plant)
- Nekünk most vissza kell mennünk, mert még az átjárókat sem zártuk be, és a suli is, szóval köszönjük hogy mesélt a próféciáról, szóval viszlát, remélem még találkozunk. - Mondta Rosie, és a lányok visszamentek a Földre, és tanítás után Illa egy furcsa csomagot talált az ajtaja előtt.
A Földön:
- Lányok, van itt valami nagyon furcsa, és rettentő büdös növény, de már kezdem sejteni ki küldhette. - Mondta Illa
- És ki? - Kérdezte Esther
- Na vajon ki van fülig belémzúgva? - Kérdezte Illa
- Uhh... Matt. - Mondták undorodva a lányok
- Legalább kaptál valamit. - Mondta Emily.
Andredan-on:
- Remek, a lány megszagolta a növényt, már csak idő kérdése és összeesik. - Mondta megelégedetten Renatha (Flora)
- Nekem van egy hatalmas meglepetésem banya. - Suttogta Meranos, és ezt kiabálta alattvalóinak - Most!!! - És ezzel egy hatalmas ketrecbe zárták Renatha-t (Flora), de nem tudott sehogyan sem kiszabadulni, ugyanis a ketrec meggátolta a varázserő használatát. 
- Fogalmad sincs mekkora hibát követtél el. El fogsz bukni, és az őrzők el fognak pusztítani téged! - Mondta Renatha (Flora)
- Nekem az őrzők nem jelentenek gondot, elég ha a trónörököst pusztítom el! - Mondta Meranos
- Nos, és tudod már ki a trónörökös? - Tudokakolózott Renatha (Flora)
- Én tudom, de neked nem kell tudnod. - Mondta Meranos
- A növény pedig el fogja pusztítani az őrzőket, sárkányvirággal ajándékoztam meg őket. - Mondta Renatha (Flora)
A Földön:
- Miranda, szia, rég beszéltünk, találkoztunk a barátnőddel, a tűz régi őrzőjével, Emma-val. - Mondta Illa
- Voltatok a tűz birodalmában? Hogy jutottatok el oda? - Kérdezte izgatottan Miranda
- Igen, és úgy hogy Mienlan az átjárók nyitását ráhagyta Emily-re, és elmentünk, és elmondta a történetet, miszerint Esther az igazi trónörökös, ó, a fejem. - Mondta Illa
- Illa, minden rendben? Mi a baj? - Kérdezte Rosie
- Csak megszédültem, de semmiség. - Felelte a lány, és ezután elájult
- Jesszusom, Illa! - Kiáltotta Emily
- Lányok, nem mondott ma nektek, valami szokatlant? - Kérdezte Miranda
- Nem, csak a szokásos, meg Matt, szegény nem nyugszik, egy virágot küldött neki, és azt az üzenetet hagyta hogy "sárkányvirág" - Mondta lenézően Esther
- Lányok, a sárkányvirágot szerintem Renatha küldte, elszívja az őrző erejét, aztán a virág életre kel, és az őrző erejét használja. - Magyarázta Miranda
- Remek, akkor vágjuk le azt a növényt mielőtt életre kel, és keltsük fel Illa-t. - Mondta Esther
- Azt hiszem kissé elkéstél. - Mondták a többiek.
- Hát akkor, őrzők, átalakulni!!! - Kiáltotta Esther
       - Tűz!!! - Esther
       - Föld!!! - Rosie
       - Levegő!!! - Emily
"Nesze neked te gaz!!! Tűzgőmb!" "Egy kicsit lehűtjük a levegőt, levegő!" "Roppantsuk az idegeket egy kis indával!" ezeket kiabáltak a lányok, és a növény elpusztult. 
A lányok visszahozták Illa-t. És David, aki múltkor megmentette az életüket, bemutatkozott a lányoknak:
- Sziasztok lányok, David vagyok, bocsánat hogy a múltkor nem érkeztem bemutatkozni, de menekülnöm kell Meranos elől, mert hirdetem a szabadságot, de elmegyek veletek a tőrért, megmenteni Flora-t. - Mondta a fiú, és visszament Andredan-ra meglesni mi folyik ott, és aztán a lányokkal tart.
- Olyan helyes fiú. - Mondta Emily
- És az enyém. - Mondta Illa
- Csak utánam. - Jelentette ki Esther
- Lányok ne vitatkozzatok már, most fontosabb dolgunk is van! - Dorgálta a lányokat Rosie
Vége a 17. fejezetnek.
Írta: Kristán Ferenc és Baksa Viktória

2015. június 27., szombat

16. fejezet

Az új bolygó
(Story of Emma)
- Már csak egyetlen egy utóerőt kell megszereznem, a régi őrzőtársamét, Emmáét, aki a tüzet őrizte, az ő utóereje atelekinézis, vagyis a tárgyak mozgatása, de most a saját bolygóján él, azt hiszem a tűz bolygón, de felesleges, Mienlan meghalt, kizárt hogy eljuthatnék oda. - Sajnálkozott Renatha (Flora)
- Talán van valamilyen lehetőség, hogy eljussunk oda. - Mondta az egyik katona
- Igen?! És mégis hogyan te szerencsétlen, pónilóra ülünk, és elvágtatunk? -  Kérdezte megalázóan Renatha (Flora)
- Őrző, mi nem választottunk meg téged úrnőnknek, szóval hogy veheted el Meranos helyét? - Kérdezte ugyanaz a katona
- Kételkedni mersz bennem? Én nem az ostoba őrző vagyok, hanem az, akivel jobb világot kezdhettek, de ez a világ nélküled fog eljönni. - Mondta Renatha (Flora) és egy vízfallal teljesen eltüntette a katonát. - Valaki kételkedik még a hatalmamban? Senki? Helyes. - Felelte Renatha (Flora)
A Földön:
- Majd szétmegy a fejem, olyan mintha egy egész világ üvöltözne benne, nem bírom!! - Mondta Emily
- De mégis mitől??? - Kérdezte aggódóan Esther
- Valószínüleg csak a fájdalom, hogy most veszítetted el a nagyid, ne félj, mi itt vagyunk, és segítünk hogy átvészeld. - Mondta Rosie
- Ez nem olyan, ez nem a nagyim miatt van, hanem más, de majd szétmegy a fejem, segítsetek kérlek. - Kiáltotta Emily, és Esther megpróbálta a medált Emily közelébe rakni, és egyből megjelent egy átjáró, de ez teljesen más volt, nem fehér mint a többi, hanem vörös, és a formája is más volt, ez nem egy hasadásnak nézett ki, hanem egy telt kör, és a lányok rémülten nézték, hogy mit csinált Emily, a medál segítségével, ugyanis ő nyitotta az átjárót, csak a lányok nem tudták hogy hová.
- Ki lesz olyan bátor hogy bemegy? - Kérdezte Illa
- Csak utánad. - Győzködte Esther
- Matekházit megyek írni. - Mondta Rosie
- Lányok! Jössztök végre?! Már öt perce az átjáró másik oldalán vagyok! - Mondta Emily, és a lányok követték...
Az átjáró túloldalán:
- Ti meg kik vagytok? Betolakodók? - Kérdezték az ott élő furcsa külsejű lények.
- Mi vagyunk az új őrzők, hallottak már rólunk? - Kérdezte Rosie
- A prófécia, beteljesült! A századikak! - Kiáltotta a lény, és egyből a bolygó királynőjéhez vitte az őrzőket.
- Helló, mi vagyunk az új őrzők! - Mondta Illa
- Tudom! Üdvözöllek titeket a tűz bolygón. Flora, Illa, Rosie, és Emily, már vártunk titeket. - Jelentette ki a királynő, Emma.
- Nem egészen, Flora-t megszállta egy egoista banya, de jelenleg én vagyok a hivatalos helyettesítő, Esther. - Közölte a lány.
- Esther?! Ez lehetetlen! Te nem lehetsz őrző! Ez szembefordul a próféciával! Te vagy Andredan igazi trónörököse, te nem lehetsz őrző, így a prófécia megsemmisült! - Kiáltotta Emma
- Milyen trónörökös? - Kérdezte meglepetten a lány
- Hát ennek úgy kellett volna történnie hogy az őrzők megölik Meranos-t, és megtalálják az igazi trónörököst, Esther-t
- Hallgass Emma, de rég láttalak! - Szűrődött ki a hang a távolból, Renatha (Flora) volt ez a hang.
- Te vagy Flora? - Kérdezte Emma
- Jobbszeretem ha Renatha-nak hívnak, de most a Flora-t is elviselem. - Mondta a lány
- Te szándékosan tetted tönkre a próféciát, hogy tiéd legyen a birodalom! Mindig is egy hataloméhes nőszemély voltál! - Mondta Emma
- Te meg mindig is okos voltál. De nekem nem Andredan kell, hanem az egész világ, szóval Mienlan meghalt, enyém az ereje, Miranda túl erős, az erejét elvettem, de még él, és most jön a te erőd. - Mondta makacsul Renatha (Flora)
- Csak szeretnéd, így is elég kárt okoztál már! Őrzők átalakulni! - Kiáltotta Esther, a lányok átváltoztak, és harcba is szálltak Renatha-val, de mivel neki már volt három utóereje, így a lányoknak esélyük sem volt, de Ranatha (Flora) is eléggé legyengült, így az erőt már nem tudta elvenni, így visszament.
- Köszönöm őrzők! - Mondta Emma
- Elbuktunk, de az a kérdés, hogy Renatha hogy tudott idejönni? - Töprengett Rosie
- A nagyim amikor meghalt, rám hagyta az átjárók nyitását, de lehet hogy amikor Renatha kiszívta az erejét, ő is vett át valamit ebből. - Mondta Emily
- Sajnálom hogy Mienlan meghalt, nagyon kedves volt, amikor vele voltunk őrzők, ő volt a példaképünk, mindenhez tudott alkalmazkodni. - Mondta Emma
- Köszönöm, hát ez volt nagyika. - Mondta Emily
- Közösen, és a bolygóm segítségével megállítjuk Renatha-t. - Mondta Emma, és továbbmagyarázta Esther-nek, és a többieknek azt, hogy Esther minek nem lehet őrző.
Vége a 16. fejezetnek.
Remélem ez is tartalmas volt számotokra.
Írta: Kristán Ferenc

2015. június 26., péntek

15. fejezet

A bosszú
(The revenge)   

Emily nagyon összetört lelkileg, és összeomlott, a számára legfontosabb ember meghalt, és most nem látott mást csak gyűlöletet  
A temetésen:
- Minek van itt mindenki fehérbe? Elvégre ez egy temetés, mindenkinek feketébe kellene lennie. - háborgott Illa
- Illa, ne légy bunkó! A kínaiaknál ez a gyász színe, a fehér.- mondta idegesen Rosie
- Emily, már jobban vagy? - kérdezték a lányok. Emily nem tudott szóhoz se jutni, annyira megviselték a történtek ezért csak bólogatott, de igazából egy kicsit sem volt jól. Hirtelen megjelent Flora, és Emily meglátta, de mire már szólt a lányoknak addigra eltűnt, így hiába próbálta Emily elmagyarázni nekik hogy itt volt, a lányok nem hittek neki. A temetés után a lányok hazamentek, Flora utánuk ment: 
- Tűnj innen el te gonosz banya, mielőtt még nagyon megbánod - ordította Emily
- Lányok, én vagyok az Flora, egy kis időre sikerült legyengítenem Renathat, ezért sietnetek kell, meg kell találnotok a kést amivel megölitek Renatha lelkét, de legyetek nagyon óvatosak, mert Renatha erősebb mint eddig, és nem fogjátok tudni legyőzni, mivel megszerezte az utóerőket! - Magyarázta kétségbeesetten Flora
- Flora , hát te vagy az? Annyira örülünk neked! - Mondták a lányok, és odamentek megölelték! 
- Sajnos most már muszáj mennem, kérlek legyetek nagyon óvatosak. - Mondta szomorúan Flora, és elment. Emily fejében: "El kell mennem , muszáj! El kell pusztítanom ezt a gonosz banyát aki megölte a nagyikát, és megszállta a legjobb barátnőm testét!"
Adredanon: 
Emily egy szó nélkül jött ide, és most Renatha (Flora ) felé tart hogy elpusztítsa! Ám Mienlan nem teljesen halt meg, mivel ő is bekerült a bölcsek közé, és látta hogy unokája meggondolatlanul cselekszik, így elment a mághoz.
- Emily, ne csinálj hülyeséget, hallottad Florát, Renatha erősebb mint valaha, fordulj szépen vissza - szólalt meg Mienlan 
- Nagyika, ez te vagy? - Kérdezte meglepetten Emily 
- Igen én vagyok - felelte Mienlan 
- De hogy tudlak én téged hallani? - kérdezte Emily 
- Úgy, hogy elmentem a mághoz aki az elemeket őrzi, megérintettem a levegő elemet, és így hallod amit mondok! - Felelte Mienlan 
- Rendben visszafordulok, de csak azért mert te mondtad, ezt még nagyon meg fogja keserülni az a vén banya - Mondta dühösen Emily, és hazament. 
A Földön: 
- Emily hol voltál ilyen sokáig? - Kérdezte kétségbeesetten Rosie 
- Elindultam megtámadni Renathat (Florat), de meggondoltam magam - Hazudott Emily, mert nem akarta hogy tudják hogy beszélt a nagyijával. 
Andredanon: 
- El kell pusztítanom Meranost aki elfoglalta a helyemet és most királynak hívja magát! - Renatha (Flora) és az Új kor lovagjai megtámadták Meranost! 
- Lám, lám, jöttem visszafoglalni azt ami az enyém, elég rémisztő ez a kastély, de sosem adtál bele mindent, bezzeg ameddig én uralkodtam  - Mondta megalázóan Renatha (Flora) 
- Csak nyugalom, azt hiszed hogy le tudsz engem győzni? Az árulóimmal? Mert azt kell hogy mondjam  nem! - mondta gúnyosan Meranos, és börtönbe vetette Renathat (Flora-t)
- Mindig is könnyű volt túljárni az eszeden. Mert csak annyit mondok teleport, és máris mögötted vagyok - Felelte Renatha (Flora), és Meranos-t beteleportálta a tömlöcbe
- Honnan szereztél új erőket banya? - Kérdezte meglepetten Meranos
- Jobb ha az őrzők ezt nem mondják el, úgyis van egy kis elintéznivalóm, az új trónörökös, Esther, elég idegesítő személyiség, de hamar végzek vele. - Mondta Renatha (Flora)
- Ha kiengedsz segítek! - Könyörgött Meranos
- Mindig is utáltam a kétszínű embereket, meggyaláztatod saját magad, a saját néped előtt csak hogy kijuthass? - Kérdezte Renatha (Flora) és bezáratta a királyt, és Renatha (Flora) ezt mondta a katonáknak "Indulás, ez egy új korszak kezdete, és a legelső áldozat a Föld!"
Eközben kiderült hogy Emily az új kapocs, vagyis csak ő tud átjárókat nyitni Miendra és akármilyen más bolygó között, igy most minden gonosz őt akarja levadászni, óvatosnak kell lennie...
Vége a 15 fejezetnek!

Írta: Baksa Viktória, és Kristán Ferenc

2015. június 25., csütörtök

Vita

A napokban egy újabb pletyka kezdett el keringeni miszerint a F.I.R.E. 2. évadát a Ni kelodeon fogja sugározni. Jelenleg már mi is hallhattunk róla ugyanis a Cartoon Nerwork azt nyilatkozta hogy nem akar osztozni, de a Nickelodeon pedig nagyon akarja a sorozatot.
Szerintetek hol lenne jobb helyen a sorozat? Komiba.

2015. június 23., kedd

14. fejezet

Összekutyulva
(Confused)
- A jó dolog az hogy megtudtuk hogy Flora nem is gonosz csak egy eszelős vén banya megszállta, a rossz hír az hogy szereztünk egy újabb ellenséget, de az átjárókat is be kell zárni. - Mondta Rosie
- Egyszóval nyakig benne vagyunk a slamasztikába. 4 hónap telt el, de még mindig nem tudjuk bezárni az átjárókat, most meg még egy kést is meg kell szerezni egy bolygóról, ami Miendra után van, de Miendra-ra nem tudunk eljutni csak egyszer. - Mondta kétségbeesetten Illa
- Ez veszett ügy, tuti hogy nem mi vagyunk a legerősebb őrzők. Jelentette ki Esther.
- Hé, hé, lányok! Ilyen hozzáállással? Induljunk megmenteni Flora-t aztán pedig az átjárókat bezárni! - Próbálta javítani a helyzetet Emily.
Eközben Andredan-on:
- Meg kell szereznem az utóerőket, amit a régi őrzők uralnak. - Morgolódott magában Flora (Renatha)
- Úrnőm! Nem akarok zavarni de mik azok az utóerők? - Kérdezte a vadász
- Te idióta! A "nagy" uratok nem mesélt semmit az őrzők kiérdemelt utóerőikről? - Kérdezte Flora (Renatha)
- Nem, Meranos semmit nem tud ezekről a képességekről. - Jelentette ki a vadász
- Hahh...akkor nekem kell beavatni titeket. Egyedül mi a 99. őrzők szereztük meg ezeket a képességeket.
Emma, a tűz őrzője kapta meg a telekinézist, vagyis tudott tárgyakat mozgatni a gondolataival.
Miranda, a víz őrzője szerezte meg a teleportálást, vagyis meg tudta változtatni a helyét pillanatok alatt.
Én, én szereztem meg a duplázás képességét, vagyis akárhányat tudtam magamból csinálni.
És végül Mienlan, nos ő szerezte meg az időfagyasztást, az egyik legjobb képességet, és ezt akarom elvenni a régi őrzőktől, hogy ezek az erők az enyéimek legyenek. - Mondta Flora (Renatha)
- Ez egy remek terv. - Felelte egyetértően a vadász
- Hát persze hogy az. - Jelentette ki Flora (Renatha) és már ki is találta hogy hogy vegye el az erőket, elsősorban elment sz iskolába.
A Földön:
- Sziasztok lányok! - Köszönt Flora (Renatha)
- Nem kell megjátszanod magad, tudjuk ki vagy. - Felelte Illa
- Ezesetben hadd mutatkozzam be. Az én nevem Renatha Montgomery, és a föld őrzője voltam. - Felelte az őrző.
- A szándékaidat is tudjuk. - Felelte Emily
- Szerintem nem, mert ha tudnátok akkor most nem itt lennétek hanem Miranda-ra, és Mienlan-ra vigyáznátok, de hát mit lehet tenni ilyenkor, olyan könnyen sétálok az átjárókon ide-oda. - Mondta lekezelően Flora (Renatha)
- Mit akarsz tenni velük? - Kérdezte félve Emily
- Csak egy kicsit nosztalgiázni, oly régen láttam már őket. - Mondta Flora (Renatha) és a lányok az órák után egyből elmentek meglátogatni Miranda-t és Mienlan-t, de minden rendben volt velük, amikor az őrzők elmondták nekik azt amit Flora (Renatha) mondott nekik.
- Az utóerőkért jöttek. - Mondta Miranda
- Milyen utóerők? - Kérdezte Esther
- Emma, a tűz őrzője kapta meg a telekinézist, vagyis tudott tárgyakat mozgatni a gondolataival.
Én, a víz őrzője szereztem meg a teleportálást, vagyis meg tudtam változtatni a helyemet pillanatok alatt.
Renatha, ő szerezte meg a duplázás képességét, vagyis akárhányat tudott magából csinálni.
És végül Mienlan, nos ő szerezte meg az időfagyasztást. - Magyarázta Miranda
- Hogy tudjuk megakadályozni a tervét? - Kérdezte Rosie
- Van egy testcserélő varázsige, amivel talán segíthettek. - Mondta Mienlan, és a lányok elmondták a varázsigét, ami így hangzott: "Együtt őrzők, mi vagyunk, segítségért kiáltunk, megvédeni kit szeretünk, hadd cseréljük lelkünk" s amint a lányok elmondták a varázsigét egy nagy dolog történt, de nem úgy ahogy azt tervezték, ugyanis ők Miranda-val és Mienlan-nal akartak testet cserélni, ám egymással cseréltek testet, ami megnehezítette a céljukat, de elmentek Andredan-ra bezárni az egyik átjárót, kerestek egy olyan tárgyat ami megtalálható a Földön és Andredan-on is, és ekkor a láncot felemelték, és találtak egy követ amibe ez volt belevésve "2007.08.12" és ekkor elmentek a Földre, és ott is találtak egy kavicsot amire szintén ez a felirat volt bevésve, ekkor Rosie, aki Esther testébe vándorolt át felemelte a medált, és az egyik átjárót be is zárta, ám ekkor megjelent Flora (Renatha) és az új kor lovagjai, ekkor a lányok elmenekültek és megkeresték az ellenvarázslatot, és ekkor Flora (Renatha) is megjelent, és az új kor lovagjaival lefogatta az őrzőket, addig ő odahajolt Miranda-hoz, és elvette az erejét, aki elájult, és odament Mienlan-hoz is, aki amúgy is nagyon le van gyengülve, és Flora (Renatha) neki is elvette az utóerejét, de Mienlan nem csak elájult, hanem meg is halt, Flora (Renatha) ennyit mondott: "Miranda még felépül, de Mienlan-nak kereshettek egy békés helyet, ahol nyugodhat!" Emily ekkor sírva térdre borult, és el sem tágított a nagymamája mellől, a lány teljesen összeomlott...
Vége a 14. fejezetnek.
Újabb fejezetekre azonban várni kellesz.
Vajon Emily és az őrzők túlélik Mienlan halálát? 
Írta: Kristán Ferenc

2015. június 17., szerda

2. Évad

Közületek is sokan feltettétek a kérdést hogy lesz e második évad (könyv) és én elmondtam nektek hogy nem lesz de hogy mostmár egyre közelebb vagyunk a fináléhoz úgy érzem kijelenthetem hogy lesz második évad ősszel. A történet lassan összeállt a fejemben, de előzetest majd csak az első évad lezárása után kaphattok.
Addig is néhány promo-s kép a szereplőkről a második évadban, aholis magasabb őrzőszintre lépnek a lányok.
Flora
 Illa
 Rosie
 Emily

2015. június 16., kedd

Frissítés!

Sziasztok! Gondolom látjátok, az oldalra új, és normálisabb dizájn került. A júniusi dizájn. Az oldalt próbálom helyrerakni, Esther adatai is nemsokára az oldalon lesznek. A fejezetekkel még várnotok kell, mert elég elfoglalt vagyok. Remélem megértitek, és addig hátha újat is találtok itt. Sziasztok!

2015. június 14., vasárnap

13. fejezet

A teljes igazság
(The whole truth)
- Nagyika, minden rendben, az orvos azt mondta rosszabbodott az állapotod. - Mondta Emily
- Kis angyalom, én teljesen jól vagyok, hidd el nekem, és én tudom az én életem meddig fog tartani, inkább hívd ide az őrző barátaidat. - Kérte Emily nagymamája, és Emily elhívta az őrzőket.
- Nos őrzők, én tényleg tudom meddig kell élnem, és mellesleg én elhívtam Miranda-t is, az igazság az hogy én vagyok a kapocs, kizárólag én tudok átjárókat gyártani Miendra, és a Föld között, de már legyengültem, és egyetlen egy portálra vagyok képes, vagyis ha átviszitek Flora-t, és a jó forrásába beengeditek, Flora újra jó lesz. - Felelte Mienlan, Emily nagymamája
- De nagyika, akkor választanunk kell közted és Flora között, aki pillanatnyilag a gonosz, sötét korszakát éli, Meranos-nak köszönhetően, úgyhogy én egyértelműen téged választalak. - Mondta Emily, és a lányok is egyetértettek vele, ezután elmentek az iskolába:
- Őrzők, hogyan telnek a vén, bolond őrző napjai? Lányok segítsetek! Hmm... Vagyis ma egy újabb csata? - Kérdezte Flora, de a lányok nem értették hogy minek kér segítséget a lány, és órák után a lányok Mienlan-hoz mentek, akinek Miranda segített átvészelni utolsó napjait:
- Nagyi, és Miranda, minek kért Flora segítséget tőlünk? Az elején elkezdte a gonosz szövegét, és aztán segítséget kért, minek? - Kérdezte feldúltan Emily
- Mienlan, ugye te sem gondolod komolyan, az lehetetlen! - Felelte idegesen Miranda
- Az nem történhet meg, akkor a lányoknak esélyük sincs ellene. - Mondta Mienlan
- Mi is itt vagyunk, úgyhogy beavathatnátok. - Mondta Illa
- A mi csapatunkban volt egy őrző Renatha, ő irányította a földet, és idegesítette hogy nem övé a szív, így magába fordult, és ellenünk is, szóval gonosz lett önszántából, de viszont Meranos-hoz sem állt át, így Meranos megölte őt, és az örök lelkek szakadékába dobta, valószínüleg Meranos azt hitte hogy a sötétség forrása a szakadék, és ha Flora-t is oda dobta, akkor Renatha megszállta Flora testét, de Ranatha lelkét csak úgy űzhetitek el, ha az igazság tőrével leszúrjátok Flora-t, a baj az hogy a tőr sokak szerint csak legenda még senki sem látta, és senki sem tudja hol van, egyesek szerint a sárkányok erdejében, ami a Miendra utáni bolygón található. - Magyarázta el Miranda
- Vagyis Flora sosem hagyott el minket, hanem csak megszállták, akkor valahogy megszerezzük a tőrt, és Emily nagyijának így sosem kellessz átjárót nyitni, vagyis nem kell meghalnia. - Mondta Rosie.
Flora fejében:
- Őrző, most már átvettem a hatalmat a tested felett, még mindenki azt hiszi, hogy gonosz lettél, de senki sem sejti hogy megszálltalak. - mondta gúnyosan Renatha
- Nem győztél le, és soha sem fogsz, a barátaim megtudják valahogy, és kiszabadítanak, és téged elpusztítanak, most pedig én elgyengítelek, tűz!!! - Mondta Flora
- Azt hiszem ez neked nem fog menni, mert csak annyit mondok hogy Mortus Amortus, és a földön vagy. Ha-ha-ha-ha-ha. - Felelte Renatha, aki a földre lökte a gyönge lányt.
Vége a 13. fejezetnek.
Vagyis az 1. évad 1. felének.
A többi 13 fejezet egy kicsit később jön.
Addig is aki lemaradt az most bepótolhatja.
Írta: Kristán Ferenc

2015. június 11., csütörtök

12. fejezet

Jel
(Symbol)
- Az őrző ellenem fordult, a jóslatot nem hagyom beteljesedni, katonák készítsétek az álruhámat, ma a jósnőhöz megyek, kíváncsi vagyok a jövőmre. - Mondta Meranos a katonáinak
A Földön:
- Sziasztok őrzők, ma készítsétek a megspórolt pénzeteket, mert ha már a játék életre halálra megy, akkor legalább szépen haljunk meg, suli után megyünk vásárolni! - Jelentette ki Esther
- Na várj egy pillanatot, én legfeljebb egy pizzát fogok enni, de semmi kép nem fogok ruhákat venni. - Mondta feszülten Illa
- Oké, akkor maradj, csajok ti jöttök, suli után, nyomás! - Mondta Esther, ám a menzán egy hihetetlen dolog történt ugyanis eljött az iskolába Flora:
- Sziasztok lányok, vásárolni mentek, megyek én is, egy kis bájcsevej a régi barátokkal mindig jól jön, egy kis nosztalgiázás, megbeszéljük a jövőnket, remek nap lesz. - Mondta Flora a lányoknak
- Az idegbajos kis gonosz barátnőnők is ott lesz?! Mégegy ok hogy ne menjek el. - Mondta Illa
- Kérlek Flora, te a barátunk vagy, ne légy ellenünk. - Mondta Emily
- Mondd meddig akarod még ezt csinálni? Vagy teljesen ostoba vagy, fog már fel hogy sohasem térek vissza a jó oldalra, tetszik a gonosz énem, mellesleg vigyázz a beteg nagymamádra, lehet hogy nem éli meg a holnapot, pláne ha én gondoskodom róla! - Mondta Flora, és Emily sírni kezdett
- Na ide figyelj, lehet hogy valamikor őrző voltál, de most nem az vagy, most kezdődött el a suli, de te máris tönkre akarsz minket tenni, mert azt hiszed hogy erősebb vagy. Emily a barátnőm, és meg fogom védeni, még veled szemben is, ma délután egy csata, megnézzük ki az erősebb! - Felelte Esther
- Ó rendben, de ne feledjétek ez még egy csata a háborúból őrzők. - Magyarázta Flora
- Akkor úszott a bevásárlás? - Kérdezte Rosie
- Én nem fogok tudni menni, a nagyim nagyon beteg, és segítenem kell, hiszen szinte ő nevelt fel, és úgy érzem mellette kell állnom, és meg kell védenem Flora-tól. - Mondta Emily, és a lányok is Emily-vel tartottak, és ekkor a lányok elmentek a nagyi szobájába, aki elkezdett velük beszélgetni:
- Drága kisunokám, én már nem bírom sokáig, de titkon figyeltem, hogy milyen jó őrzője vagy a levegőnek, és sose adjátok fel, harcoljatok a barátnőtökért, bár ha most úgy érzitek utáljátok. - Mondta Mienlan, Emily nagymamája
- Nagyika, te honnan tudod hogy őrzők vagyunk? - Kérdezte Emily
- Régen én is az voltam Miranda-val, de most menjetek vásárolni, én elleszek itt. - Mondta Mienlan, és a lányok elmentek vásárolni, ám ott már várta őket Flora, aki eltüntette az összes embert, és harcolni kezdett az őrzőkkel, végül Flora az új kor lovagjai nélkül nem sokra ment, úgyhogy csak annyit mondott: "Még csak egy csatát nyertetek a háborúból!", és elment.
Andredan-on:
- Mit látsz hát? - Kérdezte Meranos
- Látom a pusztulásodat, és látom az őrzőt, de ez más. - Felelte a jós
- Micsoda?! Tehát nem is Flora lenne a trónörökös, akkor valószínüleg az új őrző, ezt jól elrendeztem magamnak, de a jelről fel tudom ismerni, amit tizennégy éve tettél rá, vagyis a születése napján.
A Földön:
- Ó, nagyon viszket a furcsa alakú anyajegyem, amit mindenki tetoválásnak néz. - Mondta Esther, és ez az a jel, amit Meranos tett a lányra...
Vége a 12. fejezetnek.
Írta: Kristán Ferenc

2015. június 10., szerda

11. fejezet

A beavatás
(The new begining)
- Szóval azt akarjátok mondani hogy ti vagytok a világ őrzői, akiknek meg kell menteni a világot valami hókuszpókuszos fickótól, aki egy női névre hasonlító bolygót ural, de a tervetek rosszul sült ki, és a főőrző Flora megbolondult, vagyis a gonosz oldalra állt, de ki az a Miranda? Mellesleg ha őrző leszek akkor olyan csini ruhám lesz, de muszáj az a visszataszító harisnya? - Kérdezte Esther
- Esther, a történet röviden ennyi, majd meglátod ki az a Miranda, és a ruháinkat nem mi választjuk. - Mondta Rosie
- Akkor elvisztek Miranda-hoz? - Kérdezte izgatottan Esther, és a lányok el is vitték Miranda-hoz:
- Nos, Flora magával vitte a medált, de megkaphatjátok az enyémet, már nem olyan erős, de ez sem gyenge, talán felül tudtok vele kerekedni Floran, és Esther üdvözöllek az őrzők világában. - Felelte Miranda
- Honnan tudja a nevem? Mellesleg én leszek az új tűz őrző? - Kérdezte kíváncsian a lány
- Angyalom én mindent tudok, és válaszolva a kérdésedre, igen te leszel az új őrző. - Felelte Miranda
Andredan-on:
- Te semmirekellő, és még te mered magad őrzőnek nevezni, még a társaidat sem tudod megtámadni! - Ordítozott Meranos
- Mondtam valamit, és be is tartom a szavam, nekem senki nem parancsolhat, és most itt hagylak Meranos, megépítem a saját oldalamat, erősebb vagyok mint te, és gonosz, a katonáid hamar az én oldalamra fognak állni, pláne hogy most már én is ellened vagyok. Kezdődhet a játék. Katonák, aki elég bátornak érzi magát hogy szembeszálljon a gazdájával az jöjjön, szükségem van az olyan emberekre akikben megbízhatok. - Mondta Flora, ám az elején egyedül a vadász jelentkezett a börtönből, és az egyik alakváltó.
- Fogalmad sincs mit csinálsz őrző! - Kiáltotta Meranos
- Voltaképpen van, két erős harcos?! Kezdésnek nem is rossz. Induljunk, keressünk egy helyet ahol tábort verhetünk, és aztán kezdődhet a pusztulás. - Mondta Flora, és először elment a lányokhoz.
A Földön:
- Flora, végre hazatértél. úgy örülünk. - Mondta Emily
- Ne reménykedjetek. Csak figyelmeztetni jöttem titeket hogy csináltam magamnak egy új oldalt, én is Meranos ellen vagyok, de ellenetek is, szóval a "buliba" most már három csapat van, ja és kicsiszivem te vetted át a helyem, hogy nehogy elbízd magad, ez a játék életre halálra megy, és most megyek az új kor lovagjai már várnak rám, viszlát bukott őrzők. - Mondta Flora, és elment.
Így fejeződött a 11. fejezet.
Tarts velünk továbbra is.
Írta: Kristán Ferenc

2015. június 9., kedd

10. fejezet

Az ötödik
(The fifth)
- Akkor megpróbáljuk Flora-t visszaállítani a mi oldalunkra, ami lehetetlen, vagy keresünk egy új őrzőt? - Kérdezte Rosie
- Nem adhatjuk fel, Flora nem csak a bajtársunk, hanem a barátunk is, nem kell abba hinnünk ami több mint ötven éve történt, de nem sikerült, végtére is mi vagyunk minden idők legerősebb őrzői, sikerülnie kell. - Mondta Emily
- Igen, nem hihetünk a legendákban, nekünk is tennünk kell. - Mondta Illa
Andredan-on:
- De királyom, elmondaná mire kell az őrző a mi oldalunkra? - Kérdezte Meranos egyik főbizalmasa
- Több mint tíz éve elmentem egy jósnőhöz, és azt mondta nekem, az új őrzők közül a tűz elem őrzője lesz az aki el fog engem pusztítani, és ő lesz Andredan új trónörököse, és én ezt természetesen nem hagyhattam, ám amikor megláttam az új őrzőket ledöbbentem, de tudtam hogy cselekednem kell, így a vadásznak adtam a tűz elemet, ám tudtam, hogy az őrző ezt visszaszerzi, az erőátadáshoz nem kell a sötétség forrása, csak az elem gonosszá tételéhez, így hogy hihető legyen bebörtönöztem a vadászt is, és így már megvan az őrző, és a királyságom is, bár egyszerűbb lett volna ha megölöm, de így még több hatalmam van. - Felelte Meranos
- Uram, a terv elkészült az őrzők ellen, már csak katonákat kell toborozni a csatába, és indulhatunk is, először az őrzők, aztán Miendra. - Mondta Flora
- Te ostoba őrző, Miendra-t nem lehet csak így elfoglalni, Miendra minden bolygó elől takarva van, akik át akarnak kelni nem tudnak, csak ha a másik oldalon nyitnak átjárót. - Felelte Meranos
- Gonosz lettem, de nem ostoba, szóval nekem ne parancsolj, mert csak egy mozdulatomba kerül és elpusztítalak, a semmirekellő katonáiddal együtt, világos?! - Kérdezte Flora
-Rendben őrző, csak nyugalom, akkor indulj megtámadni az őrzőket. - Felelte félve Meranos
Eközben a Földön:
- Látjátok az új lányt, állítólag szeptembertől hozzánk fog suliba járni. - Mondta Emily
- Fantasztikus, akkor beszéljünk vele, hátha a tűz veszett el benne. - Mondta Illa
- Szia, az én nevem Emily, és ők itt a barátaim, Illa, és Rosie, üdvözlünk West Coast-on.
- Itt mindenki így öltözik? Úgy értem, van itt normális ruhás bolt, X chanel, vagy valami, ami nem a '90-es évekből maradt fenn? - Kérdezte az új lány Esther
- Mellesleg hogy is hívnak? - Kérdezte Rosie
- Esther Siltzser, Ausztriából költözünk ide, de most megyek a gardróbomba felfrissülni.
Eközben a lányok sugdolózni kezdtek
- Nem tudom ti hogy vagytok vele, de egyáltalán nem olyan mint Flora, egy hisztis gazdag csaj, az elején megutáltam. - Mondta Illa
- Csak legyünk türelmesek, lehet hogy nagyon is kedves. - Mondta Rosie, ám eközben Flora megtámadta az őrzőket, és Esther pont kijött, és ő csak ámulva nézett:
- Látom már találtatok is valakit helyettem. - Mondta Flora
- Nézd Flora, te jó vagy, nem kell ezt tenned. - Felelte Rosie
- Lányok ez mi a fene? - Kérdezte Esther rémülten, és Flora elmenekült, ezután a lányok kénytelenek voltak elmondani az igazságot a kétségbeesett lánynak:
- Már nem azért, de szerintem nektek nincs ki mind a négy kereketek. - Felelte Esther
- Tudjuk hogy nehéz felfogni, de majd beszélsz Miranda-val, ő jobban el tudja magyarázni, addig igyunk egy koktélt, négyen. - Felelte Emily.
Vége a 10. fejezetnek.
A következő fejezetekben
megtudhatjátok Esther sorsát.
Tartsatok velünk.
Írta: Kristán Ferenc

2015. június 8., hétfő

9. fejezet

 Új én
(The other side)
- Lányok, most jöttem Andredan-ról, ne kérdezzétek minek, de nagy hírem van! - Mondta Flora
- És mi lenne az a hír? - Kérdezte Illa
- Meranos alkut kötött velem, ha átállok az oldalára, meg kell állítanunk! - Mondta Flora
- De ma van az igazi nyár első hete, a vizsgák után vagyunk, ma megyünk vissza a strandra, majd utána elintézzük Meranos-t. - Mondta Emily
- Jó, rendben, akkor Meranos még ráér. - Mondta Flora, és a lányok elmentek a strandra, ahol egy nagyon furcsa dolog történt, a lányokat beszippantotta egy víz alatti átjáró, és Andredan-on találták magukat, a végtelen óceánban, és egy hatalmas viziszörny megtámadta őket, és amikor Flora át akart volna változni, eszébe jutott, hogy a szívet otthon hagyta, így kénytelenek voltak úszni, és kevés erejükkel harcolni. Amikor a lányok már mindent bevetettek, elgyengültek, és a szörny elvitte a lányokat Meranos-hoz. 
Meranos elfogta az őrzőket, Flora kivételével, és ezt mondta Flora-nak:
- Elárultál, pedig nem kellett volna, vagy átállsz az én oldalamra, vagyis megmártózol a sötétség forrásába, vagy az őrzőtársaid meghalnak. - Mondta Meranos
- Választottam! Engedd el a lányokat vállalom! - Felelte Flora, és megmártózott a forrásba, így gonosz lett, a többi őrző Miranda-t kereste, és beszélgettek vele:
- Miranda, kellene a segítsége! Flora átállt a gonosz oldalra, mert Meranos megfenyegette, mit tehetünk? - Kérdezte Rosie
- Attól tartok már semmit, ugyanez történt az én őrzőtársammal is Ciara-val, keressetek egy új őrzőt, aki rendelkezni fog a tűz elemmel, és akivel át fogtok tudni alakulni. - Mondta Miranda
- Nem adhatjuk fel, valamit csak tehetünk. - Mondta Illa
- Sajnálom, már nem. - Felelte Miranda
Andredan-on:
- Flora, szerinted most mit kellene tennünk? - Kérdezte Meranos
- Szedd össze a legjobb katonáidat, és először is támadjuk meg az őrzőket, aztán a sokat emlegetett Miendra-t. - Felelte az "új" Flora
Vége a 9. fejezetnek.
Köszönöm hogy most is velünk tartottál.
Bocsánat ha nem a legjobb fejezet.
Írta: Kristán Ferenc

2015. június 7., vasárnap

2. évad?!

Az utóbbi napokban az a pletyka kapott szárnyra, hogy lesz 2. évad, ám ezt a vezető producer még nem támasztott alá semmilyen információval, a pletykákhoz csak annyit mondott: "2. évad?! Érdekes, a lényeg az, hogy az első évad végén meg fogtok döbbenni!" reméljük igazat mondott, és reménykedünk 2. évadban is.

8. fejezet

Új erő
(New power)
- Őrzők, titeket itt látni, mily meglepő, hogy harcba szálltatok az egyik katonámmal, lássuk ellenem mire vagytok képesek. - Felelte Meranos, ám ekkor
- Tűnj el az őrzők elől Meranos! Sötét szupernova! - Kiáltotta Flora, és Meranos annyira elgyengült, hogy elmenekült.
- Hé lányok, most először tényleg tőlünk menekült Meranos! - Kiáltotta Rosie
- Á-á-á-áh, a fejem. - Mondta Flora, és összesett
- Flora minden rendben? - Kérdezte aggódóan Emily
- Igen, csak a varázslat nagyon legyengített, egy kicsit pihenek és jobban leszek.- Mondta Flora, és a lányoknak eszébe jutott, hogy iskolába kell menni, visszamentek, és úgy tettek mintha semmi nem történt volna, ám az igazgatónőnek feltűnt, hogy a lányok nem mentek tanításra, és az irodájába hívatta őket, és mindannyian más indokokat mondtak:
- Sajnálom, az én hibám, el kellett mennünk a kórházba a nagymamámhoz. - Ez volt Illa indoka
- Elnézést igazgató nő, de a házi dolgozatainkat mentünk kinyomtatni a lányokkal - Ez volt Rosie indoka.
- Mi is volt a kérdés? - Ez lett volna Emily indoka, ám amikor Flora-t behívta...
- Miss Hudson, a tanévet kitűnően kezdte, most minek ment el? Illetve minek lógott el? - Kérdezte Miss Fey az igazgatónő
- Nagyon sajnálom, őszintén fogalmam nincs, tudja mit, nem érdekel, de maga sem fog semmilyen büntetést adni nekünk, nem fog semmi büntetést adni, világos? - Kérdezte Flora
- Nade Miss Hudson, jó rendben, még elnéző leszek veletek, mehettek. - Felelte az igazgatónő
- Lányok, semmi büntetés, szabadon távozhatunk. - Mondta Flora, és a lányok csak ámulva néztek, iskola után elmentek az étterembe, és elkezdtek beszélgetni, Flora-t kivéve, mert ő inkább hazament aludni egyet:
- Végre nem kapunk büntit, de vajon Flora hogyan intézte el, és hogyan talált ránk? - Kérdezte Rosie
- Az most nem lényeges, az viszont igen, hogy megúsztuk. - Mondta Illa
- Na jó, akkor most örüljünk. - Felelte Rosie, eközben Flora álmában

- Flora, a jó, és aranyos kislány elkezdte rosszra használni az erejét, és becsapta a barátait, ejjnye, ha valahogy megtudnák biztos nem örülnének, - Mondta Meranos Flora álmában
- Meranos, most már erősebb vagyok mint te, mit akarsz? - Kérdezte Flora az álomban
- Én csak azt hogy gyere Andredan erdejébe most rögtön, tárgyalni akarok veled! - Mondta Meranos, a lány felkelt, és elment az erdőbe:
- Meranos! Gyorsan mondd hogy mit akarsz, mielőtt még nem pusztítalak el! - Mondta Flora
- Buta őrző! Te vagy a tűz őrzője, a tűz az egyetlen elem, ami a rossz oldalra is állhat, és mikor én a medált megmártottam a sötétségbe, és a tüzet átadtam a vadásznak, az elem gonosz lett, visszakerült hozzád, így most benned is kezd gonosszá alakulni, az ajánlat az, légy az én oldalamon. - Tette fel Meranos
- Soha, de jobb ha menekülsz, mielőtt megöllek! - Mondta Flora
- Nem tudsz, az elem az igazi gazdájához megy, szóval a tűz most gonosz, tehát amikor gonosz a vadászhoz fog menni, ha jó akkor fog hozzád ragaszkodni, szóval ha kiengedem a vadászt, ő lesz a legerősebb katonám, válassz őrző! - Mondta Meranos
- Választottam, és az elem hatalmát választom, vagyis veled leszek! - Mondta Flora
Vége a 8. fejezetnek.
Vajon Flora komolyan gondolta?
Írta: Kristán Ferenc

2015. június 5., péntek

Újdonság

Nemrégiben a Cartoon Network megvásárolta a FIREt, és már el is kezdték sugározni, természetesen még csak az Egyesült államokban, és Angliában.
Az epizódok este 18:15-kor fognak menni, az egyik tini titánok helyett.
Időpontok
2015.05.29/péntek/18:15 - I/1 (the woman with a gift) a hölgy az ajándékkal
2015.06.05/péntek/18:15 - I/2 (friends in danger) barátok bajban

7. fejezet

Tükrök
(Mirrors)
- Illa, mondd csak hanyadján is álltok David-del? - Kérdezte Emily
- Emily, inkább ne is kérdezd, akárhányszor próbálok vele komolyan elbeszélgetni, észre sem vesz, csak a víz őrzője vagyok, akivel együtt harcol, de ha tudná mennyire tetszik nekem. - Mondta Illa
- Hidd el rá fog jönni. Jajj ne, az ott az új fiú, az én Andrew-m. - Mondta Flora
- A te Andrew-d? - Kérdezte Rosie
- Majd egyszer, de a lényeg suli után Emily-ék éttermének az alagsorában lévő átjárón visszamegyünk Andredan-ra, rendben? - Kérdezte Flora
- Igenis kapitány, izé Flora. - Mondt Illa
- Hé lányok, leülhetek mellétek? Csá bébi, Illuskám, billuskám, bírnám hogyha táncolnánk. - Mondta, illetve kérdezte az iskola legnagyobb lúzere Matt
- Persze leülhetsz, de nem mellém, és nem vagyok az Illuskád! - Mondta Illa, és leöntötte Matt-et.
- Wow, ez durva volt, még tőled is. - Jelentette ki Rosie
- Most mivan?! Idegesített, akkor húzzunk is elfele Andredan-ra. - Mondta Illa
- De még van kémiánk, és azt sosem hagyom ki, pláne nem az oxidációs számokat! - Kiáltotta ki Rosie
- Majd máskor oxidálsz, most hív a F.I.R.E.! - Mondta Illa
- F.I.R.E.?! Az meg micsoda a tűzön kívül? - Kérdezte Emily
- Hát a nevünk kezdőbetűiből kijön a F.I.R.E. és ezt a nevet adtam az Andredani ügyeinknek, nem szuper? - Kérdezte Illa
- Fantasztikus! Na akkor megyünk? - Kérdezte unottan Flora
- De én nem akarok lemaradni a kémiáról, és ha észrevesz a tanár?! - Kérdezte rémülten Rosie
- Rosie, az tanár annyira vaksi, hogy az "X"-et sem tudja leírni a táblára, miből gondolod hogy téged észrevesz? - Kérdezte Illa, és az őrzők lementek az alagsorba, ahol úgy érezték mintha átmentek volna egy másik dimenzióba, és ekkor Flora leesett az egyik mélyedésbe, ám a lányok nem vették őt észre, és tovább haladtak, egy óriási tükörlabirintus vette körül őket, és itt tűnt fel, hogy Flora nincs sehol, keresni kezdték, de sikertelenül, Flora eddig észrevette, hogy eltűnt a szív, és így át sem tudott változni. A lányok elértek a labirintus végére, ahol pedig gonosz hasonmásaik várták őket, mivel a tükörből kiszabadultak, de sajnos a lányok gonosz énjük őrzőkké változtak, amit a lányok nem tudtak megtenni, ekkor Flora nagyon ideges lett, és auráját tűz vette körül, és kijutott, fogalma sincs hogy hogyan, de örült hogy kiszabadult, és a földön meg is találta a medált, és ő is elért a labirintus végére, és ekkor átalakultak:
Őrzők átalakulni!
- Tűz
- Víz
- Föld
- Levegő
A lányok egymás ellen harcoltak:
- Lányok, ez így nem jó, ne egymás ellen harcoljatok, ismeritek a taktikáitokat, és a gonosz énetek is, párcsere, gyorsan! - Mondta Flora, és az őrzők párt is cseréltek. "Nesze neked gonosz Rosie, egy kis hűsítő hurrikán!" - Mondta Emily, végül a lányok győztek ám ekkor jött az amire nem számítottak, betoppant Meranos...
Vége a 7. fejezetnek
Írta: Kristán Ferenc

6. fejezet

A szem
(The eye)
- Remek már csak haza kell mennünk, és kipihenni magunkat, utána megkeressük azt a tárgyat amivel be tudjuk zárni az átjárót. - Mondta Flora
- Rendben, de holnap reggelre legyetek itt, David is megy veletek a Földre, ő hozzám költözik ameddig el nem pusztítjuk Meranos-t. - Mondta Miranda.
A lányok bele is egyeztek, és úgy gondolták hogy első nap elmennek a strandra, mivel már elkezdődött a nyári szünet, de Flora-nak el kellett menni a bankba levenni a pénzt a kártyájáról, hogy tudjon vásárolni, addig a lányok megvárták őt a strandon. Flora rendezetten be is ment a bankba, ám ekkor egy maszkos ember is betoppant, aki egy fegyvert húzott ki a zsebéből, az emberek megrémültek, sikoltozni kezdtek, és ekkor a rabló az égbe lőtt a fegyverrel, és nagy csend lett, Flora csak nagy szemekkel bámult. A rabló is meg volt rémülve, és követelte az összes pénzt, és a telefonokat hogy senki se tudjon telefonálni, ám ekkor Flora kikérezkedett a WC-be, és a tolvaj az elején nem akarta kiengedni, de a végén elengedte a WC-be, ahová be is ment, de nem tudott átjárót nyitni, de szerencsére nála maradta telefonja, és felhívta a barátnőit, és segítséget akart kérni, de a lányok otthon hagyták a telefonjaikat, és a tolvaj meghallotta hogy a lány valakivel beszélget, a tolvaj berúgta az ajtót, és Flora-t kiráncigálta, és a telefonját széttörte, ekkor a tolvaj elvette az összes pénzt, és Flora-t túszul ejtette, és elment a lánnyal együtt, ekkor a dolgozók felhívták a rendőrséget, akik hamar ki is értek, de nem találták a tolvajt, eközben Flora a tolvajjal próbált beszélgetni:
- Fogalma sincs kivel áll szembe! - Mondta Flora
- Dehogyisnem, egy hisztis tinédzserrel. - Felelte a tolvaj
- Na ide figyeljen, már két szörnyet elpusztítottam, és sokkal erősebbek voltak mint maga, szóval ha jót akar magának, akkor elenged! - Mondta Flora, ám a tolvaj csak nevetett, és ekkor Flora "Őrzők, izé én átváltozni!" Tűz! Kiáltotta Flora, és ekkor a tolvaj megijedt, Flora egy kört gyújtott a tolvaj köré, és kihívta a rendőrséget, persze ő addig visszaváltozott, a tolvaj próbálta magyarázni, hogy a lánynak varázsereje van, de a rendőrök csak kinevették, a pénzt visszavitték a bankba, és a tolvajt pedig börtönbe zárták, a lányok pedig végre elmentek a strandra.
Vége a 6. fejezetnek.
Írta: Kristán Ferenc

2015. június 4., csütörtök

5. fejezet

Csapda a Thorus hegynél
(Trap at the Thorus mountain)
- Akkor meg kell találnunk hét átjárót, de merre kezdjük a keresést? - Kérdezte Rosie
- Az első átjáró a Thorus hegycsúcsnál van, az az első átjáró, amit a világ legelső őrzői nyitottak 1253-ban. - Felelte Miranda
- Rendben, ameddig keressük azt a hegycsúcsot elmesélné a történetet? - Kérdezte Illa
- Hát rendben, kezdjünk is bele... - Kezdett a mesélésbe Miranda, de eközben Meranos-t nem hagyta nyugodni a dolog:
- Az ostoba őrzők azt hiszik hogy mi csak úgy átadjuk az átjárónkat, akkor legyen nekik egy kis meglepetés. Őrök! Hívjátok ide a pusztítót! Majd ő megleckézteti az őrzőket. - Mondta Meranos, de az őrzők mit sem sejtettek az egészről, és hallgatták amint Miranda elmeséli a történetet:
- Egyszer nagyon régen, amikor még csak a jónak a birodalma létezett, nem volt szükség őrzőkre, a négy fő elem mind a természetben voltak elrejtve, a tíz bölcs vigyázott a jó fenntartására, de úgy gondolták, hogy kell egy földi helytartó is, és ekkor Andredan-ra küldték Meranos-t, akkor még Andredan volt a jó forrása, a bölcsek azt hitték Meranos majd vigyázni fog Andredan-ra, de Meranos-nak elege lett a parancsokból, és megtámadta a bölcseket, akik létrehoztak egy új forrást Miendra-t, ahova felengedték a fátylat, hogy el legyen takarva Andredan-tól. Sokáig próbálták maguk a bölcsek legyőzni Meranos-t, de lehetetlen volt, mivel Meranos már gonoszokat is teremtett magának, és egész hadsereget toborzott Miendra megsemmisítésére, ám ekkor a bölcsek összegyűjtötték a négy főelemet (tűz, víz, föld, levegő) és 4 Földi lányra bízták Miendra őrzését, ők lettek az őrzők, ám az elemekre is kellett valakinek vigyázni, ő volt a mág. Sok legenda fennmaradt az első őrzőkről, és az első őrzők 100 generációt jósoltak meg, és pont ti vagytok a századikak, utánatok már nem lesz több őrző, vagyis nektek kell megfékeznetek Meranos-t. És már az első őrzők megjósoltak titeket, minden idők legerősebb őrzőit, az ezutáni generációk vagy elfogadták, és tovább költötték a megjelenéseteket, vagy szembeszálltak vele, és magukat tartották a legerősebbnek. Ez lenne az első őrzők története. - Mondta Miranda
- Szóval mi már valamikor a kőkorban meg voltunk jósolva? Király! - Mondta Emily
- Azt hiszem megtaláltuk a hegyet! - Kiáltotta Flora, ám itt nem túl kellemes meglepetés várta őket...
- Őrzők, azt hittétek csak úgy odaadjuk az átjárónkat? - Kérdezte a pusztító, és a lányok harcba szálltak a pusztítóval, az őrzők sikeresen el is pusztították a pusztítót, már csak az átjárót kellett lezárniuk.
Vége az 5. fejezetnek.
Maradjatok velünk.
Írta: Kristán Ferenc

2015. június 3., szerda

4. fejezet

Az átjárók
(The portals)
- Ne, ne támadj rá, most már ő birtokolja a tűz erejét, te már nem tudod tőle vissza venni David, egyedül csak Flora képes rá, hiszen ő a tűz elem eredeti őrzője, ha szembeszállnak, a medál, és az elem egyértelműen az igazi gazdájához fog visszamenni, vagyis Flora-hoz, hiszen a medál még nem gonosz. - Mondta Miranda
- Szóval nekem kell megküzdenem a szörnnyel? - Kérdezte Flora
- Ő a vadász, bár nagy hatalma van, de nem kell megküzdened vele, csak annyi kell hogy megérintsd a medált, ami jelenleg nála van, ha megérintetted akkor az erőd és a medál is ismét hozzád fog kapcsolódni. - Mondta Miranda, és Flora nagyon igyekezett megérinteni a medált, de mindhiába, a vadász több erővel rendelkezett, és ekkor a medál kiúszott a vadász zsebéből, és Flora felé vette az irányt, a lány megérintette a medált, és ismét övé lett a tűz ereje, de mielőtt át tudott volna változni a vadász már el is tűnt, ám Flora átváltozott, és vele együtt a többi őrző is, és Miranda segítségével pedig elkezdték elsajátítani erejüket, és kezdtek megismerkedni sorsukkal, amikor Rosie vékony hangon egy igencsak érdekes kérdést vetett fel:
- Akkor ha emberek vagyunk nincs erőnk, vagy csak egyszerűen nem olyan erős? 
- Nos az erőitek mindig veletek vannak, de Andredan szíve vagyis a medál nélkül nem olyan hatalmas, és csak egyesülve tudtok harcolni vele. - Felelte Miranda.
Amikor a lányok már visszaváltoztak, és kerestek egy átjárót amin vissza tudnak térni a Földre mind bezárult, és egy levél esett le a földre, amin 7 átjáró, és egy medál volt ábrázolva, a lányok tágra nyílt szemekkel figyelték a semmiből előugró "ajándékot" és megkérdezték Mirandat, aki felelt is a kérdésekre:
- Nos 7 portál, átjáró van itt Andredan bolygón, ezeket mindet az ezelőtti őrzők készítették, mindegyiket az előző generációk, minden generáció egyetlen portált hozhat létre, majd idővel nektek is kellesz, de sajnos a gonoszok is tudomást szereztek a portál hatalmáról, így a fennmaradt hét portált kisajátították, Meranos minden előző őrzőt kifaggatott, de egyikük sem mondta meg hogyan kell ezeket a portálokat gyártani.
- És hogyan is kell? - Kérdezte Illa
- Idővel mindent megtudtok, nektek az a feladatotok, hogy a portálokat megvédjétek a gonoszok elől, és ennek az egyetlen módja az, ha mindet bezárjátok, ám ez nem ilyen egyszerű, bár a portálokat a medállal nyitották, mindet mással kell bezárni, egy olyan tárggyal, ami ahhoz a portálhoz fűződik, valamivel ami megtalálható a Földön is. és Andredan-on is. - Magyarázta Miranda, és Meranos addig a trónon bosszankodott:
- Micsoda?! A medál elveszett, és az erőd is?! Pedig már kevés kellett hogy eljussunk a célhoz, hogy elfoglaljuk minden jó forrását, Miendra-t, és ha a jó forrását is gonosszá tettük volna, a helyet ahol az őrzők erői vannak biztonságba helyezve, ha elfoglaltuk volna, akkor az őrzőket is a magunk oldalára tudtuk volna állítani, de vadász te, a legjobb katonám, és elbuktál, ezt nem tűrhetem el, őrök! Börtönbe vele! - Felelte Meranos
Vége a 4. fejezetnek. 
Szerintetek a lányok sikerrel járnak? 
Meranos el tudja majd foglalni a minden jó forrását? 
A következő fejezetekben megtudhatod!
Írta: Kristán Ferenc

2015. június 2., kedd

3. fejezet

Az elemek
(The elements)
- Remek, nincs medál, emberek vagyunk, erő nélkül, és egy feneketlen lyuk legalján, megmondanátok hogyan jutunk ki?! - Kérdezte kissé feszülten Rosie
- Ezen már mi is elgondolkodtunk, de nem tudunk kimászni, őrzőként dobtak be minket, és lezárták a börtön tetejét, valami furcsa árammal, úgyhogy amint felrepültünk annyira legyengített minket az áram, hogy már emberként tértünk vissza - Mondta Flora, ám Meranos ezt kissé sem zavarta, sőt örült hogy a misztikus elemek nála vannak.
- Hozzátok a négy legerősebb katonánkat! - Szólt Meranos az őröknek, és ez azért kellett neki, hogy a medálból az erőket a négy legerősebb, és legdurvább teremtménynek adja, így erősítve a gonosz oldalt.
- Tessék uram, hallottam hívott, megvan a medál? - Kérdezte a vadász, aki a lányokat is megtámadta korábban.
- Igen, megvan, négy legerősebb harcosomnak akarom adni az erőket, de még csak te vagy meg, a többieknek majd csak ez éj eljöttével adom át a hatalmakat, de mivel te ilyen hűségesen szolgáltál megkapod a leghatalmasabb erőt, te fogod birtokolni a tüzet, már csak a medált kell belemártani a sötétség forrásába, neked megfogni, és azt mondani hogy "A tűz elem immár az enyém" és uralni is fogod a fő őrző hatalmát! - Mondta Meranos, és el is indult a sötétség forrásához a vadásszal, akinek sikerült is átadni a tűz elem birtoklását. Eközben a lányok még mindig a börtönben voltak, ahol Flora furcsa dolgot érzett:
- Áuu, a fejem majd szétmegy, olyan furcsa érzés fogott el.
- Flora mi a baj? - Kérdezte aggódóan Emily
- Olyan érzés mintha valaki ellopta volna az energiámat, olyan mintha eltávozott volna, mi lehet ez? - Kérdezte Flora, és ekkor megjelent egy maszkos fiú, és kiszabadította a lányokat a börtönből. és elvitte őket az erdőbe, ahol egy ismerős az öreg hölgy, azaz Miranda várta őket:
- Jó napot, emlékszik még rám? - Kérdezte Flora
- Hát persze, az új őrzők, Flora a gondoskodó, és makacs lány, a tűz elem őrzője, Illa, a vicces lány, azt hiszem a víz elem őrzője pont úgy mint én még anno régebben, Rosie, a csapat esze, aki nélkül a csapat nem itt tartana, a föld elem őrzője, és végül a segítőkész, és vicces Emily, a levegő elem őrzője. - Mondta Miranda
- Azt akarja mondani, hogy ezek az erőink? - Kérdezte Illa
- Pontosan, ha most át változtok, akkor bele is kezdhetünk az erőitek használatába. - Jelentette ki Miranda
- Hát igen, a medált ellopta a nagy, gonosz király. - Mondta Emily
- Micsoda?! Ellopta?! Nem lett volna szabad hagynotok, az első dolga az lesz, hogy az erőiteket átadja a gonoszoknak, aztán a medált is gonosszá teszi! - Mondta Miranda
- Akkor ez volt az a furcsa érzés, az én erőmet vette el! - Kiáltotta Flora, és ekkor betoppant a vadász, egy hatalmas tűzgömbbel a kezében, a lányok máris megijedtek, és ekkor a fiú aki segített a lányoknak, akit mellesleg David-nek hívnak harcba szállt a vadásszal...
Vége a 3. fejezetnek is, kövessetek minket még több izgalomért!
Írta: Kristán Ferenc

2015. június 1., hétfő

2. fejezet

Barátok bajban
(Friends in danger)
- Szóval akkor fogalmunk sincs mi volt az az izé ami ránk támadott, de szerintem annak a vénasszonynak van róla fogalma, mondd hogy is hívják? - kérdezte Illa
- A nevét nem igazán tudom, és azt sem hogy hol lakik. - Felelte Flora
- Hát ezen a nyomon akkor igazán nem tudunk elindulni. - Mondta Rosie
- Akkor várjunk, suli után megyünk a játszótérre egy kicsit bolondozni, benne vagytok? - Kérdezte Illa, és a lányok nem túl sokat gondolkoztak, és egyértelműen beleegyeztek.
- Szívesen elmennék, de anyuval megyünk a suliba elrendezni a papírokat, meglesztek addig nélkülem, és a medál nélkül? - Kérdezte Flora
- Persze, végül is csak nem támadna ránk egy szörny arról az izé bolygóról, hiszen még csak az erőinket sem tudjuk hogy mi, egyedül csak repülni tudunk, de menj csak nyugodtan! - Mondta Emily
- Oké csajok, az a helyzet hogy öt perc múlva a suliba kell lennem, anyu már ott is van. - Vágta rá Flora, és elindult az iskola fele, amikor úgy látta mintha valami követné, és ekkor gyorsan futni kezdett, és nagy lihegve el is ért az iskolába, és a követő eltűnt.
- Flora kisasszony, végre ide ért, nos magának is ki kéne tölteni néhány papírt, addig itt kell maradnia. - Mondta az igazgató, és Flora bele is kezdett a papírtöltésbe. A többiek eddig még a játszótéren maradtak, és nem éppen csúszdáztak, hiszen már nem kis gyerekek, hanem csak leültek és beszélgettek, amikor az az ember aki Florat is követte megjelent a lányokkal szembe, és az egyik épület hátához ment. A lányok kíváncsian utánafordultak, és ekkor ez az ember átváltozott azzá a szörnnyé, akivel a lányok harcoltak. A lányok erő nélkül próbáltak felülkerekedni a gonoszon, de ez nem sikerült, ekkor ez a szörny a lányokat az átjárón Andredanra vitte magával, hogy az őrzőket odaadja a sötétségnek, ám ekkor Illa egy apró, és észrevehetetlen mozdulattal írt egy SMS-t Flora-nak "Gyere, most, baj van!!!"
Ám Flora nem tudott elmenni, mivel még nem töltötte ki a papírokat, és ekkor ezt mondta "Akkor kimegyek a mosdóba" ahová az igazgató kiengedte, ám ő csak a játszótérre tudott gondolni, és arra hogy vajon mi a baj, de nem találta a lányokat, és azt hitte hogy ők csak viccelnek, amikor ismét megjelent az idős hölgy, és az átjáró felé mutatott, és nem mondott semmit, ekkor tudta hogy mi a teendő, megfogta a medált, mivel önmaga volt jelenleg az egyedüli akit át tudott alakítani őrzővé, megtette, és félelemmel, de áthaladt az átjárón, de a lányoknak nem volt ennyi szerencséjük, mivel a sötétséget uraló, és fenntartó gonosz királyhoz vitték őket, Meranos-hoz, aki viszont már nagyon várta a lányokat:
- Nos, látom 50 év után a vén Miranda megtalálta az új őrzőket, és amint látom még nagyon kezdők vagytok, de hol van a negyedik?! - Kérdezte mérgesen Meranos.
- Valószínüleg Flora-ra gondolsz, az egyedüli őrzőre akivel át tudunk alakulni, nos ő már valahol itt van, és akkor átalakulunk, és szétrúgjuk a hátsód! - Jelentette ki Illa
- Csak ne legyetek olyan biztosak benne, nehogy rosszul süljön el a dolog, és ti sérüljetek meg! - Mondta Meranos, és ekkor megérkezett Flora is, és átalakultak őrzővé "Őrzők, átalakulni!" és a lányok minden erejükkel a harcra koncentráltak, de nem tudtak semmit az erejükről, így kicsi esély volt a győzelemre:
- Látszik a vén őrző nem mutatta meg nektek az erőiteket, milyen kár hogy mostmár nem is lesz rá alkalom hogy megmutassa, őrök, be őket a várbörtönbe! - Mondta Meranos, és a lányok teljesen megrémültek...
Vége a 2. fejezetnek.
Írta: Kristán Ferenc

2015. május 31., vasárnap

Emily Wang

Kor: 1. évad: 14
Erő(k): levegő
Legjobb barát(ok): Flora, Rosie, Illa
Ellenség(ek): A Vadász, Meranos
Kedvenc kaja: kínai ételek
Hajszin: fekete
Szemszin: fekete
Kedvenc szin: lila, zöld
Jellem: Emily kínai származású lány, nagyon segítőkész, és vicces is.
Magyarhang: Simonyi Piroska




1. évad                                              

  Emberként                                     Őrzőként

                                     


                                       

Rosie Bennett

Kor: 1. évad: 14
Erő(k): föld
Legjobb barát(ok): Flora, Illa, Emily
Ellenség(ek): A Vadász, Meranos
Kedvenc kaja: saláta, vegetáriánus ételek
Hajszin: vörös, és szőke
Szemszin: zöld
Kedvenc szin: zöld, barna
Jellem: Rosie egy stréber, és szófogadó lány.

Magyarhang: Csondor Kata





1. évad                                              
  Emberként 
                                 Őrzőként